HRIRANYTU.HU
image
image

HR Iránytű.

Minden út oda vezet, ahol te vagy.

Ki vagyok?

Több mint 20 éves vezetői tapasztalatom, iránytűként szolgálhat a humán erőforrások hatékony kezelésében.

Kovács Orsolya - Humán Erőforrás Szakértő (HR Szakértő)

Pályafutásomat tanárként kezdtem, rövid oktatói tevékenységet követően azonban a vállalati oldalon folytattam a szakmai életemet, ahol megtaláltam önmagamat a humán erőforrások területén. Immáron több, mint 20 éve a vállalati HR munkakörben dolgozom, ahol a szakma minden területén tapasztalatot szerezhettem. A sok év alatt több iparág HR menedzsemntjében volt szerencsém megfordulni, aminek köszönhetően színesíthettem tudásomat. A legizgalmasabb időszak az életemben akkor kezdődött el, amikor vezetői pozíciókba kerültem, először kisebb majd nagyobb szervezetekben. Mára egy nagy országhatárokat átívelő csapat irányítója vagyok.

Számtalan jól protezsáló vállalattal érintkezve feltűnt, hogy rengeteg hiányosság van a hazai kis- és középvállalkozások humánerőforrás kezelésében, ami annak ellenére, hogy viszonylag könnyen orvosolható lenne, mégis visszatérő problémaként nehezedik a döntéshozókra. A HR terület immáron egy küldetéssé is vált az életemben. Célom pedig, hogy minél több magyar vállalkozásnak segíthessek. A HR Iránytű oldal, saját személyes kezdeményezésem, ennek hatékony végrehajtása céljából.

HR tanácsadás

Teljeskörű Humán Erőforrás tanácsadás magánszemélyek, cégek, valamint intézetek érintett vezetői részére.

Karrier tanácsadás és coaching

Teljeskörű karrier tanácsadás és coaching magánszemélyek, pályaválasztáshoz, pályamódosításhoz.

Business és management Coaching

Teljeskörű üzlet- és management fejlesztés a humán erőforrások hatékonyságnövelése céljából.

Konfliktus és kríziskezelés

Ha már baj van, akkor is van megoldás. Hatékony mediációs HR eljárások intézményre szabott adaptációjával.

Predictiv Index (PI) elemzés

Személyiség belső hajtóerőit, motivációit mérő eszköz.

Tréningek, workshopok

Interjútechnika, visszajelzés adása tréningek lebonyolítása. Új belépők integrációs tréning programjának kialakítása. Műhelymunkák facilitálása.

Vállalati HR Tanácsadás

Szervezetfejlesztési, folyamat átvilágítási projektekben szakmai támogatás és kiválasztási folyamat kialakítás, interjútechnikák, munkaköri profil meghatározás.

Outplacement

Gondoskodó elbocsájtás-outplacement szolgáltatás, felkészülés a munkaerő piacra.

Mikor és miben segíthetek Önnek?

Szervezet, vállalat vezetőjeként Ön is számtalan olyan helyzettel találkozhat, amelynek megoldása komplex problémamegoldó készséget igényel. Egy jó vezető ismérve, hogy a legnagyobb problémákat is professzionálisan kezeli, mi több, képes azokat zökkenőmentesen megoldania. Hiteles vezetői magatartás az is, ha egy-egy súlyos helyzet megoldása érdekében, profihoz fordulunk. A egyedi tapasztalatokkal összehangol tanácsadói támogatással, nemcsak a hatékonyság garantált, hanem az eredmények is.

Néhány példán és helyzetismertetésen keresztül megmutatom Önnek, mikor lehet szüksége szakember támogatására, hogy vállalkozása HR menedzsment szempontjából, valóban sikeres legyen.

Erősségeim

Erősségeim, amelyekben a leginkább az Ön, vagy vállalkozása hasznára lehetek

72

Elégedett ügyfél

1512

Érintett alkalmazottak

770

Tanácsadás

2234

Követő

Szolgáltatások és csomagok

Ismerje meg a leghatékonyabb és legkedveltebb szolgáltatásaimat!

ÜZLETI COACHING

Ft 25 000 óra
• Coaching női vezetőknek
• Szakmai pályamódosítás
• Karrier coaching
• Frissen kinevezett coaching támogatása
• Junior Vezető coaching támogatása

MAGÁNSZEMÉLYEKNEK

Ft 15 000 óra
• Önéletrajz írás, motivációs levél szerkesztés
• Felkészülés állásinterjúra
• Pályamódosítás
• Integráció az új munkakörbe, új vállalati kultúrába

TANÁCSADÁS/TRÉNING

Ft 250 000 nap
• Szervezetfejlesztési, folyamat átvilágítási projektekben támogatás
• Kiválasztási folyamat kialakítás, interjútechnikák, munkaköri profil meghatározás
• Gondoskodó elbocsájtás-outplacement szolgáltatás, felkészülés a munkaerő piacra
• Munkaköri értékelés, belső munkaköri besorolási és javadalmazási és motivációs rendszer
• Kialakítás
• Képzési, fejlesztési koncepciók, javaslatok
• Teljesítmény értékelési, visszajelzési folyamat kialakítása, fejlesztése, teljesítményértékelési
• Tréningek vezetőknek

LEGFRISSEBB HR IRÁNYTŰ TARTALMAK

Tekintse meg legutóbbi bejegyzéseimet és hasznos, ingyenes tanácsaimat...

Jót tesz a cégeknek, ha nem riadnak vissza az anyák alkalmazásától

Jót tesz a cégeknek, ha nem riadnak vissza az anyák alkalmazásától

Ma, amikor a tehetség igazi érték és a cégek hosszútávú sikerének elengedhetetlen része a tehetségek megtartása, egyre inkább luxus az anyák alkalmazásával kapcsolatos sztereotípiák fogságában vergődni és érdemes a terhességét bejelentő kolléganőre nem mint megoldandó problémára, hanem mint új lehetőségre és potenciális hozzáadott értékre tekinteni.

Kell-e technológiai tudással rendelkezniük korunk vezetőinek?

Kell-e technológiai tudással rendelkezniük korunk vezetőinek?

A technológiai innováció nagyban befolyásolja az emberek munkáját, feladatmegoldó eszköztárát, ezért jogosan merül fel a kérdés, és fontos vitatéma a coachok és HR világában, hogy szükséges-e a jelen kor cégvezetőinek technológiai tudással bírni. Kell-e például egy szoftverfejlesztő cég fejének több programozási nyelvet ismernie ahhoz, hogy a cég produktívan működjön?

Az önéletrajz új hangja

Az önéletrajz új hangja

Az új év sokakat nemcsak mindenféle betarthatatlan fogadalmakra, hanem új döntésekre, akár munkahely-váltásra vagy új kihívások keresésére is sarkall.

Mit ne tegyünk a céges bulin és mit tegyünk, ha mégis lejárattuk magunkat?

Mit ne tegyünk a céges bulin és mit tegyünk, ha mégis lejárattuk magunkat?

A céges karácsonyi buli közeledte a legtöbbünket kettős érzéssel tölt el. Egyrészt jó alkalom informálisabb környezetben, közvetlenebb kapcsolatba kerülni munkatársainkkal, illetve beszédbe elegyedni azokkal a kollégákkal, akikkel az átlagos munkanapokon alig kommunikálunk, ugyanakkor a céges buli szüli a legtöbb kínos pillanatot is és számos lehetőséget ad karriergyilkos ballépésekre. Ezért sokan már ettől a lehetőségtől feszélyezve érzik magukat.

Miért alkalmatlanok az irodák a valódi munkavégzésre?

Miért alkalmatlanok az irodák a valódi munkavégzésre?

Jason Fried, számos web alapú kollaborációs alkalmazás fejlesztője, a "Rework" társszerzője mélyen gondolkodik a munka természetéről, kollaborációról és produktivitásról. TED előadásában egy, a munkával kapcsolatos radikális nézetét adja elő: méghozzá, hogy a valódi munkára a legkevésbé alkalmas hely az iroda.

20 + 1 jótanács, hogy jól indíts az új munkahelyeden

20 + 1 jótanács, hogy jól indíts az új munkahelyeden

Ha mostanában kezdesz az új munkahelyeden, bizonyára izgulsz, talán kicsit szorongsz is, hogy valóban megfelelj az elvárásoknak. Túl vagy egy sikeres felvételin, de most következik az "első nap az iskolában". Az, hogy az új kollégákkal, hogyan boldogulsz majd, leginkább a személyiségeden múlik, ám a főnök előtt jó benyomást tehetsz, ha kicsit odafigyelsz az alábbiakra. És igaz ez akkor is, ha sok-sok főnököd van, azaz, ügyfelekkel dolgozol, vállalkozó, üzletember vagy.

További hasznos írásaim

Vélemények

Ügyfeleim mondták az üzleti élet különböző szektoraiból

Kovács Tibor

2016. júliusától munkanélküli lettem. Eddig a Wolters Kuwer Kft-nél dolgoztam mint értékesítési vezető. Folyamatosan kerestem és pályázgattam, de sajnos elég kevés helyről kaptam visszajelzéseket. Decemberben kerestem meg a volt kolléganőmet HR igazgatónkat Kovács Orsolyát, hogy segítsen, nézze át az Önéletrajzomat hogy egyáltalán jelenlegi trendeknek megfelelő-e vagy sem. Orsi kijavította, ezáltal több pozitív visszajelzés is jött a munkaadók részéről. Több helyen voltam személyes meghallgatáson is. Decemberben Orsi kitöltetett velem egy tesztet, viselkedési felmérést, amely rengeteg hasznos infóval látott el engem. Többek között legerősebb viselkedési jellemzők, vezetői stílust, értékesítési stílust, vezetői stratégiákról tudtam meg magamról a főbb jellemzőket. Ezeket szóban is átbeszéltük.
Az interjúim alatt nagyon hasznosak voltak ezek az információk, hiszen nagyon jól fel tudtam használni, ennek köszönhetően nemrég sikerült egy nagy csokoládégyártó cégnél elhelyezkednem mint értékesítési vezető.
Óriási nagy köszönet Orsinak!!!

Kovács Tibor
ERIKA PAPDI

I've been following Ms Kovács's carrier for some 20 years. We'd worked together in leading multinational companies like General Electric, Wolters Kluwer and on. As a business person her driving force was to develop her skills in synergy from different company's culture, HR, Couching. I especially like her 'down-to-earth' personality that makes her a quick decision maker & leading HR professional. Ms Kovács not just resource but human in HR matters. As a person I really appreciate her high credibility in real life situations as well.

ERIKA PAPDI
JÁNOSI-MÓZES TIBOR

Kovács Orsolya jó választásnak bizonyult, rendkívül precízen kezelte a helyzetet. Nemcsak a mi ügyfeleinknek tette átláthatóbbá és logikusabbá a humán erőforrás-kezelést, hanem ezzel a mi tevékenységeinket is megkönnyítette, elsősorban a partnereink alkalmazottait érintő CMR rendszerek fejlesztését is.

JÁNOSI-MÓZES TIBOR

Kapcsolat

Kérem forduljon hozzám bizalommal és keressen kérdéseivel, észrevételeivel bátran!

Kovács Orsolya
Creative HR Bt.
HU21959851241
1043 Budapest, István út 3.
+36 70 200 6060